2012-02-15
Brüsszelben jártunk
Az Európai Parlament képviselői az EU intézményei iránt érdeklődőket vendégül láthatják egy-egy strasbourgi vagy brüsszeli tanulmányútra. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd azon szerencsések közé fogok tartozni, akik részt vehetnek egy ilyen „kiránduláson”. Tavaly ősszel, Mészáros Alajos képviselő úr vendégeként én is ott ültem 2011. október 9-én este a 63 meghívott között a Belgium felé tartó autóbuszon. Az utasok Komáromban, Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen és végül Pozsonypüspökin szálltak fel. Az út egy egész éjszakán át tartott, így Ausztriából és Németországból, amelyeken áthaladtunk, nem túl sokat láttunk. Annak köszönhetően, hogy ezek az országok a schengeni övezetbe tartoznak, nem kellett megállnunk az országhatároknál, semmilyen vámvizsgálat nem volt szükséges az átkeléshez, így zavartalanul folytathattuk az utunkat. A délelőtti órákban értünk Brüsszelbe. A város hangulata, épületei, utcái már az első percekben magával ragadta a látogatókat. A délután folyamán tettünk egy nagy sétát a belvárosban, amelynek során megtekintettük a főbb nevezetességeket. Elhaladtunk a csodálatos főtéren – Grand Place -, és megnéztük a város egyik jelképét, a Manneken Pis (pisilő kisfiú) szobrát is. Mire elérkezett a vacsoraidő, a főteret hangulatos fények árasztották el, szinte karácsonyi atmoszféra uralkodott. A vacsorát képviselő úr meghívására egy a "díszes térre" nyíló kilátással rendelkező étteremben fogyasztottuk el. Látogatásunk második napján metróval indultunk az Európai Parlamentbe. Ott először meghallgattunk egy előadást a parlamentről és annak tevékenységéről, majd egy beszélgetés következett Bauer Edit képviselő asszonnyal és Sógor Csaba erdélyi képviselővel. Később, a parlamenti ebédet követően újra találkoztunk Mészáros Alajos képviselő úrral, aki bemutatta nekünk a parlament tanácstermét, és lehetőség nyílt egy rövid beszélgetésre is. A szállodához vezető utat most sétálva tettük meg, így alkalmunk nyílt megtekintetni egy másik részt is a városból. Késő délután indultunk tovább autóbusszal, hogy megtekintsük az Atomiumot és a Mini Europa látványparkot. Ez utóbbi parkban az Európai Unió minden tagállamának legalább egy nevezetes épülete megtalálható sokszorosan lekicsinyített formában. Nagyon kellemes perceket töltöttünk el itt, majd késő délután elindult hazafelé az autóbusz. Másnap a délelőtti órákban értünk Pozsonypüspökire. Azt hiszem, nem csak én gondolom úgy, hogy ez a két nap hihetetlen gyorsasággal telt el. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk Brüsszelből hazatérve, és a várost annyira szívünkbe zártuk, hogy biztos vagyok benne, valamennyien szívesen térnénk vissza legalább még egyszer.
Köszönjük a lehetőséget és a brüsszeli kalauzolást képviselő úrnak és munkatársainak!
Szegfű Laura Jókáról