Az Európai Unió


EU01.jpg51 évvel ezelőtt alakult meg az Európai Unió elődjének számító Európai Szén- és Acélközösség, 6 tagállammal. Az 1950-es években, az akkori politikusok rájöttek, hogy csak akkor tudják a II. világháború utáni Európát újból felvirágoztatni, ha összefognak, s az addig szemben álló országok egyenlő félként tekintenek egymásra. Robert Schuman, egykori francia külügyminiszter előterjesztette azt az elképzelését, hogy a hadiipari felszerelések előállítását az országok közösen felügyeljék, mert így elkerülhetik az újabb háborúkat. Ez volt a nemzetek összefogásának a kezdete, mely a mai, 27 tagországot számláló Európai Uniót megalapozta. Ez a fajta együttműködés nem hasonlítható egyetlen más nemzetközi együttműködéshez sem. Először fordult elő a történelem során, hogy egyes országok önállóságuk egy részét közös hatáskörű intézményrendszerbe helyezték át. Mindezt azért, hogy bizonyos közös ügyekben hatékonyabban, egyben demokratikusan tudjanak dönteni. Az Európai Szén- és Acélközösség sikeres lett, így az alapítók fokozatosan terjesztették ki az együttműködést a gazdasági élet más területeire, létrehozták a közös piacot, majd az Európai Közösséget, végül a1991-ben az Európai Uniót. A tagországok száma hatról tízre, majd tizenkettőre, Spanyolország, Portugália és Ausztria felvételével pedig tizenötre nőtt. A tagországok kölcsönös viszonyát szerződések sora rögzítette. Ezek az alapszerződések határozzák meg az EU hatásköreit számos szakpolitikai területen, és mivel az unió folyamatosan változik, bővül, újabb és újabb szerződésekre volt és van szükség. A kommunista világrend bukását követően a kelt-közép-európai térség országai csak az ún. nizzai szerződés által rögzített feltételek mellett csatlakozhattak az Európai Unióhoz, ez azonban csak 12 újabb tagállam felvételét tette lehetővé, ám így is rendkívül nehézkessé vált a közös uniós intézményrendszer működtetése. A 2004-es ún. 10+2-es bővítés után az Európai Unió a szerződésrendszereket egy Európai Alkotmányszerződéssel kívánta helyettesíteni, ez azonban megbukott a francia és holland népszavazáson. Újabb egyeztetések következtek, így született meg a legújabb, a már mind a 27 tagállam által elfogadott Lisszaboni Szerződés, amely 2009. december 1-től szabályozza a 27 tagú, 500 millió lakosú, 23 hivatalos nyelvet beszélő Európai Uniót működését.