Az Európai Unió döntéshozatalai alapjában véve mindig az Alapszerződések szellemét követik. E szerződések tartalmát a tagállamok demokratikus úton határozták meg és fogadták el. Az első ilyen szerződés az 1957-es Római Szerződés volt, melyet az akkor hat tagállamból álló Európai Közösségre dolgoztak ki. Az EU folyamatos bővülésére való tekintettel, mindig újabb, korszerűbb szerződésekre lett szükség, melyek alkalmazkodtak a társadalmi változásokhoz. A 27 tagú Európai Unió egy olyan reformot dolgozott ki, mely gördülékenyebbé teszi a döntéshozatalt, valamint átláthatóbbá és demokratikusabbá az Európai Unió működését. 2007. december 13-án írták alá a Lisszaboni Szerződést, mely a mai követelményekhez igazítja az EU intézményeinek működését. A Szerződést mindent tagországnak ratifikálni kellett, mely így 2009. december 1-től lépett hatályba. A Lisszaboni Szerződés korszerűsíti az európai intézményrendszert, valamint meggyorsítja a döntéshozatalt, és az eddiginél nagyobb területen válik önálló döntéshozóvá, valamint alkalmassá a közös fellépésre. A szerződés módosítja az EU két alapszerződését, az EU- és EK-szerződést, de nem lép azok helyébe. Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepe megerősödik. A polgárok nagyobb lehetőséget kapnak, hogy érvényesítsék elképzeléseiket. Világosabbá válnak a feladatok mind európai, mind nemzeti szinten. A szerződés lehetőséget biztosít az Unióból való kilépésre is.

A Lisszaboni Szerződésről bővebben itt olvashat.