EP képviselő honlapja
RSS icon English page Slovenská verzia
  • Magamról

    Édesanyámmal a templomunk elott viragvasarnapPozsonypüspökin születtem 1952. június 18-án. Édesapám műbútor-asztalos volt, fiatalon meghalt, édesanyám egyedül nevelt fel bennünket, három évvel idősebb bátyámat és engem. Feleségem, Csanaky Eleonóra, újságíróként és előadóművészként ismert, magyar-német szakos tanári oklevelét jelenleg Magyarország-Ausztria-Szlovákia régiók közti együttműködése terén érvényesíti. 25 éve vagyunk házasok, gyermekünk, Dávid Szilárd, 13 éves, a püspöki magyar iskola tanulója.

    Udvarunk sok családi focimeccset megért-a menhelyről hazahozott Kormi kutya kedvenc sportjaPozsonyban a Duna utcai gimnáziumban érettségiztem, majd a Szlovák Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának automatizáció szakán folytattam tanulmányaimat. A mérnöki oklevél megszerzése után volt tanáraim javaslatára tanársegédként a tanszéken maradtam, ahol az osztott paraméterű rendszerek szabályozására szakosodtam, s 1983-ban a tudományok kandidátusa lettem. Szakmailag rendkívül foglalkoztatott az adaptív rendszervezérlés kérdése, ebben a témakörben írtam meg 1994-ben a docensi munkámat, majd új utakat keresve, 2005-ben addigi munkásságommal és a mesterséges neurális hálózatok folyamatszabályozási alkalmazása terén elért eredményeimmel elnyertem az egyetemi tanári címet. Munkahelyem 1975 óta a Szlovák Műszaki Egyetem. Tanítok, kutatok, angol nyelvtudásomnak köszönhetően 1990-91-ben a rektori hivatal igazgatója, majd tanszékvezető tanár lettem. 2008-ban az egyetem a külföldi diákok részére létrehozott egy angol nyelven oktató intézetet, melynek alapítója és igazgatója vagyok.
    MunkahelyemenAz elmúlt évek során előadóként, kutatóként hosszabb-rövidebb időszakokat töltöttem Budapest, Birmingham, Zürich, Róma, Dublin, Nancy, Porto, Athén és Bécs egyetemein.
    Tudományos publikációim egy része szlovákul, több mint a fele (kb. 140) pedig angol nyelven, kisebb számban magyarul jelent meg. A szlovákiai szakmai szervezetek közül a Szlovákiai Vegyészmérnökök Szövetségének és a Szlovák Kibernetikus Társaságnak vagyok a tagja, a külföldi szakmai szervezetek közül (időrendi sorrendben) a New Yorki Tudományos Akadémia, az Európai Biotechnológiai Szövetség, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestülete és az Európai Vegyészmérnökök Szövetsége választott tagjává, ezenkívül a PRES nemzetközi konferencia tudományos bizottságának vagyok az állandó tagja.
    A tudományok mellett a társadalmi élet, a nyelvtanulás, a közösségszervezés, a sport, a kultúra is jelentős teret tölt be az életemben.
    1989 előtt nem voltam semmilyen politikai párt tagja. Utána úgy éreztem, hogy a szlovákiai magyar értelmiségnek kötelessége felvállalni az itt élő magyarok érdekképviseletét. Az értelmiségi és az értelmes politizálás híve vagyok. Ezért vállaltam az MKP elnöki tisztét a pozsonypüspöki alapszervezetben, s lettem később Pozsony-járási elnökségi tag, illetve az MKP OT tagja (1998-2006).
    Szertartásos fogadás a  svéd királynál2006-2007-ben Szlovákia svédországi nagyköveteként működve a két ország közti gazdasági és az egyetemeink közti együttműködés elősegítését tartottam fő célomnak.
    Az EU ténykedési területét ismerve két témakörben vannak hasznosítható tapasztalataim: a tudomány és a felsőfokú oktatás, valamint az energiapolitika és az ezzel összefüggő környezetvédelem terén.
    A részletes, strukturált életrajz a következő oldalon található.