2008-14, április 2.
Szerző: Szabó Géza

– Mikor és mennyi időre nevezték ki a Szlovák Köztársaság svédországi nagykövetévé?
– Az előző választási időszakban a Dzurinda-kormány kezdte belátni, hogy magyar nemzetiségű diplomaták is jogosan képviselhetik Szlovákiát, így fokozatosan Törökországba, Svájcba és végül Svédországba került magyar nagykövet. Általában olyan értelmiségiek, akik előzőleg már évekig tevékenykedtek az MKP struktúráiban, és szolgálták a mindenkori szlovákiai magyar ügyet. (Jómagam az időben a munkám mellett az MKP Pozsonypüspöki Helyi Szervezetének elnöke, járási alelnök, helyi és megyei képviselő voltam.) Elvállaltam, noha előre tudtam, hogy magyar emberből nem válik könnyen szlovák diplomata. Személyem előterjesztése és kormány általi jóváhagyása ugyan már 2005 februárjában megtörtént, de a kinevezésemet Gašparovič köztársasági elnöknek kellett aláírnia, akinek ez a művelet csaknem egy évig tartott. Pedig akkor már jó ideje (10 honapja) nem volt Szlovákiának nagykövete Svédországban. Végül 2006. május 1-jén (a választások előtt pár hónappal) foglalhattam el a posztomat, és 2007. július közepén jöttünk haza. A diplomáciai gyakorlat értelmében a kinevezés általában négy évre, ugyanakkor soha nem meghatározott időre szól. A visszahívásom, melynek kizárólag politikai okai voltak, nagy megrökönyödést váltott ki a svédországi politikai és diplomáciai körökben, ahol addigra már ismert és elfogadott voltam.

 – Egyetemi tanárból lett nagykövet. Hogyan szerzett tudomást a tennivalókról?
– A 30 év, amit az egyetemen eltöltöttem, óriási segítség volt. Munkámból eredően a kapcsolatteremtés, az előadás, a beszéd természetes lételemem – s ez a diplomáciai teendők súlypontja –, ugyanakkor 1989 után több évnyi időt töltöttem külföldön, ahol angolul adtam elő, így nyelvi nehézségeim sem voltak. A magyaron, szlovákon, angolon kívül beszélek egy kicsit németül és oroszul is, s ez hihetetlenül megkönnyítette a helyzetemet a diplomatákkal való tárgyalások során. Alapvetően gyakorlati ember és menedzser típus vagyok, a Szlovák Műszaki Egyetem Rektorátusának külkapcsolatait én intéztem 89 után, így pontos képem volt egy hivatal működéséről. Mielőtt kiutaztam, a külügyminisztériumban különböző vizsgákat kellett letennem. 

A felkészítési idő általában 6 hónap–egy év, nekem 6 hét alatt kellet felkészülnöm, és erről számot adnom különböző tesztek megírásával, a protokolláris előírásokat pedig folyamatosan tanultam.

– A feltételek adottak voltak ahhoz, hogy feladatait kifogástalanul tejesítse?
– Igen. A nagykövetségek jó működése országérdek. Természetesen ezt én is tudatosítottam, és az első perctől kezdve teljesítményre törekedtem.

– Kedves feleségével az oldalán északi országban teljesített küldetést. Mikor kezdték magukat otthon érezni a svédek között?
– Én akkor kezdtem otthon érezni magam, amikor július elején megérkezett a feleségem és a kisfiam, ők ugyanis csak a tanév végén jöhettek utánam. Addig minden percemet lekötötte a hivatal, az ügyvitel minél gyorsabb áttanulmányozása. Az első két hónapban igyekeztem a lehető legtöbb ország képviselőjével felvenni a kapcsolatot, mindenhová elmenni, a követség életét felpörgetni. A feleségem pedig az egész nyarat a rezidencia otthonossá tételével töltötte, hogy a lehető legrövidebb időn belül megszervezhessük a viszontlátogatásokat. Szép és mozgalmas volt ez a nyár, esténként (majdnem éjfélig világos volt) hármasban bicikliztünk a városban, így augusztusra teljesen felfedeztük magunknak Stockholmot. Nem volt nehéz megszeretni a svédeket.

– Svédországban számottevő magyar közösség él. Felvette és tartotta velük a kapcsolatot?
– Természetesen. Itthon is kisebbségi lévén, pontosan tudom, hogy milyen a kisebbségi lét. Megérkezésem másnapján már a stockholmi szlovák közösség rendezvényén voltam, ahol kettős kötődésű kassai magyarokkal is találkoztam, akik egyidejűleg a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének munkájából is kiveszik a részüket. A magyar nagykövetség egyik fogadásán aztán a SMOSZ vezetőivel is megismerkedtem, akik ezután meghívtak a rendezvényeikre. A feleségem és kisfiam számára különösen sokat jelentett, hogy ezután anyanyelvi közegben is mozoghattak. Pár száz km-re az itthoni civódásoktól olyan természetes a kisebbségekkel való együttműködés, hogy azt innen szinte képtelenek vagyunk megérteni. Aki azonban a legmeghittebb kapcsolatokat tudta kiépíteni az ottani mintegy 40 ezer főt számláló magyar emigráció képviselőivel (nagyon sok az erdélyi közöttük), az a nejem volt (akit a diplomáciai etika nem kötött). Ő 2007 márciusában egy svédországi előadói körúton vett részt, ahol 7 fellépése volt a magyar költészet tolmácsolásából.

– Svédország elégedett lehet a finnországi svéd kisebbség helyzetével. A svédek mit tudnak és hogyan vélekednek a szlovákiai magyarok életkörülményeiről?
– Eléggé tájékozottak, ami többek közt olyan történészek érdeme, amilyen Nicolaus Rockberger, aki újságcikkekben és történelmi tárgyú könyveiben tájékoztatta a svéd közvéleményt a közép-európai helyzetről. Rockberger úr még a megérkezésem hónapjában felkeresett, hogy számon kérje rajtam a szlovákiai kisebbségi politikát. Miután kiderült, hogy magyar vagyok, a számonkérés elmaradt, de továbbra is figyelte a történéseket. Sajnos, tavaly augusztusban elhunyt. Finnország svéd kisebbségével szemben tanúsított toleranciáját magam is megtapasztaltam, amikor Helsinkit járva mindenütt kétnyelvű utcanevek hirdették az országosan mintegy 300 ezernyi svéd kisebbség jelenlétét.

– Svédország szociális politikája hosszú ideig példásnak volt mondható. Annak nevezhető ma is? Miért?
– A szociális politika elsősorban az adott ország gazdasági fejlettségének a függvénye. Az elmúlt 40-50 év alatt Svédország gazdasági színvonala magas, a népszaporulat pedig alacsony volt. Ugyanakkor az országba emigráló külföldiek zöme jó képzettségű és képességű európai volt, akik további gazdasági húzóerőt jelentettek. A jelen kormányt megelőző szocialista vezetés, amely egy 4-éves megszakítástól eltekintve évtizedekig irányította az országot, rendkívüli szociális intézkedésekkel szerezte meg a szavazatokat, ami az országot „visszafejlesztette”: a nagytőkések megfizették a dolgozni nem akaró rétegek szavazatait, a középréteg pedig hatalmas adókulcsokkal tartotta egyensúlyban az országot. A világhírű szociálpolitika viszont vonzotta az országba a szociális juttatásokból megélni szándékozók tömegét, az eltartandók száma mértéktelenül megnövekedett, s ezt már a svéd köznép sem volt hajlandó tolerálni. Az utolsó választások eredménye, amikor is 2007 őszén a jobboldali blokk győzött, már jelzi a változtatás szándékát ezen a téren.

– A svéd nagyvonalúság és tolerancia szellemében mit kellene megváltoztatni Szlovákiában?
– Megtanulni tőlük a nagyvonalúságot és a toleranciát! A skandináv államok között a múltban ugyanakkora volt a feszültség, a viszály, a háborúskodás, az ellenségeskedés, mint Közép-Európában! Lett viszont egy okos királyuk, ő és utódai, a Bernadotte-uralkodóház leszármazottai elérték, hogy Svédország területén 200 éve nem volt háború. Ennek eredménye a gazdasági jólét, a nagyobb számú gondolkodó középréteg s az emberközpontú törvényekkel irányított ország.

– Véleménye szerint küldetését hogyan töltötte be, milyen tennivalókat tartott fontosnak?
– Mielőtt kiutaztam, pontos tervet adtam le, melyek azok területek, ahol előrelépést akarok elérni. Két fő területet jelöltem meg: a hazai oktatásügy svéd minta felé mozdítását, a szlovák és a svéd egyetemek közti együttműködés elmélyítését, továbbá a gazdasági és kereskedelmi együttműködés fellendítését. A diplomáciában az első év ugyan csak az ismerkedés időszaka, ennek ellenére mindkét területen kézzelfogható eredményeket sikerült elérnem. Kollégák, szaktársak lévén, nem volt nehéz felvennem a kapcsolatot a lundi, malmöi és stockholmi egyetemekkel. Ezenkívül 2007 májusában szlovák hetet szerveztem Stockholmban, ahová svéd gazdasági szakembereket hívtunk meg. Volt, aki több mint 700 km távolságból érkezett, sikerült felkeltenünk az érdeklődést a Szlovákiával való együttműködés iránt. Sajnálom, hogy az „aratás”, a gyakorlati megvalósítás lehetőségét elvették tőlem. – Diplomáciai teljesítményét mikor és hogyan véleményezte a pozsonyi külügyminisztérium?
– A diplomaták teljesítményét folyamatosan, félévenként értékeli a külügyminisztérium. Ez ugyan gyakran formális, de ha elégedetlenek, akkor rossz az értékelés. Az én esetemben ilyenről nem volt szó, soha egy szó kritika nem érte sem a nagyköveti tevékenységemet, sem az általam irányított nagykövetség munkáját.

– Mivel indokolták visszahívását, s a döntést ön hogyan fogadta?
– Igazában nem indokolták a visszahívásomat, illetve arra utaltak, hogy kormányváltás volt, és az ún. „politikai nominánsoknak” le kéne mondani. Én megírtam a külügyminiszter úrnak, hogy ezt a fogalmat hivatalosan nem ismeri a diplomáciai gyakorlat, és hogy „politikai nominánsnak” nálunk 1989 után azokat a diplomatákat nevezték, akik Moszkvában szerezték a képesítésüket, ami az ő esetében igaz, rám viszont nem érvényes ez az állítás, ugyanakkor elismertem, hogy az MKP tagja vagyok. A legmegdöbbentőbb köztársasági elnökünk viselkedése volt, aki egy évvel korábban levelet küldött általam őfelségének, XVI. Károly Gusztáv svéd királynak azzal, hogy bírom a bizalmát, egy évvel később pedig minden indok és habozás nélkül aláírta a visszahívásomra tett kormányjavaslatot. Ez olyan politikai barbarizmus, amihez, azt hiszem, nem kell külön kommentár. De ahogy mondják: „Szlovákiában ez így van”.

– Mi volt az élmény és a tanulság ebben a kiküldetésben?
– Izgalmas volt. Egy más világ a diplomácia világa. Nem csak szín és öröm van benne, hanem rengeteg munka is, ami nem látszik. De mit tagadjam? Teljesen álomszerű volt négylovas fogaton menni a királyi palotába a megbízásomról szóló okirattal, vagy vacsorára a királyi pár meghívására. És igaz az is, hogy az ember megtanulja egy kicsit kívülállóként figyelni az eseményeket.

– A történtek után, ezeket előre tudva ismét vállalná?
– Igen. Nagy kihívás volt, iszonyatosan kemény munka, de ugyanennyi élmény is. Olyan emberekkel ismerkedtem meg, akikkel egyébként nem lett volna alkalmam. Szívesen maradtam volna még egy-két évet, mert nagyon sok energiát öltem bele ebbe a másfél évbe, és éppen kezdett megtérülni ez az energia-befektetés. Nem beszélve arról, hogy egy új nagykövet felkészítése több millió koronájába kerül adófizetőinknek, és egy ilyen indokolatlan leváltás kimeríti az állami pénzekkel való felelőtlen bánásmódot. Mindezek tudatában mégis azt mondom: nem bántam meg, ismét vállalnám. Hogy mit szólna erre a 12 éves Dávid fiam, akinek bele kellett illeszkednie egy új iskolai és nyelvközegbe, majd amikor az már jól működött, akkor kiszakítják belőle egyik napról a másikra – azt nem tudom. De neki is nagy élmény és nagy élettapasztalat forrása volt ez az egy év – az angol nyelv bizonyos szintű elsajátításáról nem is beszélve.

– Itthon hogyan tovább?
– Hazajönni mindig jó. Az egyetemen várt a dolgozószobám, a vegyi folyamatok szabályozástechnikája ma ugyanolyan fontos az ipar számára, mint két évvel ezelőtt volt. Megérkezésem után a Szlovák Műszaki Egyetem rektora felkért egy kizárólag angol oktatási nyelvű intézet egyetemen belüli létrehozására, ami annyi többlet feladatot ró rám, hogy nem a továbbal, hanem a jelennel foglalkozom. Egyszóval megvagyok, pontosabban jól megvagyok. Persze néha nosztalgiával gondolok vissza a svédországi „kalandra”, főleg amikor az ottani barátaink, nagykövet ismerőseim hívnak vagy látogatnak. De ez már így lesz, és ezt az élményt és tapasztalatot már senki nem veheti vissza tőlem.

– Köszönöm a válaszait.